Folyamatosan jönnek vendégeink.

Először Jose öccse és a legjobb barátja látogatott el Dublinba. Nagyon örülök, hogy megismerhettem őket, mert így úgy érzem, hogy valamivel többet tudok Joséról. Borzasztó beszédesek voltak és keresték a társaságomat, amin eléggé meglepődtem. Sajnos csak 3 napot töltöttek itt, de remélem még összefutok velük esetleg Sevillában. J

Utána Francescának voltak itt a barátai, de velük nem találkoztam a munkám miatt, aztán Sophie húga töltött itt egy pár napot.

Majd ezt követően Joséhoz jött egy régi osztálytársa, aztán az unokatesója.

Múlt héten pedig Illés Zsolti és Szegedi Anna volt nálunk. Velük sem tudtam annyira sok időt tölteni, de az egyik szabadnapomon el tudtunk menni kirándulni. Erről majd később írok. Mindenesetre örülök, hogy itt voltak és remélem, hogy jól érezték magukat.

Jelen pillanatban Sophie barátja (Konstant) lakik velünk egy rövid ideig, úgyhogy Francesca átköltözött a szobámba, mert Anna is visszament Magyarországra Zsoltiékkal.

És még nincs vége a sornak, de egyébként én abszolút nem bánom, szeretem, ha van élet a házban. :)

Januárban az utolsó 3 napban, mielőtt hazarepültem 2 hétre, már az új apartmanomban laktam. Ekkor még csak Anna és Sophie volt itt, Francesca csak februárban érkezett.

Két hét otthon töltött idő után jó volt újra visszajönni Írországba. Vágytam vissza, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lesz ez a félév. Jó volt újra érezni a Bulmers ízét, hallgatni az írek raccsolását, látni újra a várost és a „régi” barátaimat, és jó volt Josét megint magamhoz ölelni.

Nagyon jól indult az együtt élés. Eldöntöttük, hogy többnyire mindent együtt fogunk venni és a költségeket elosztjuk. Egy baráti társaságban vagyunk mindannyian, így együtt tudunk hazajönni, ha elmegyünk szórakozni. Felváltva takarítunk és főzünk. És a legszebb az egészben, hogy 7 hét után is a helyzet változatlan. :)

December 17-én hazatértem és csak január 10-én jöttem vissza Írországba, hogy 5 tárgyból vizsgázzak. Egészen január10-éig nem volt biztos, hogy vissza tudok jönni a hó helyzet miatt. Előző nap a Dublin repülőtere teljesen le volt zárva. Az itteniek abszolút nincsenek hozzászokva a hóhoz. Nagyon ritkán esik az óceáni éghajlat miatt és ha esik is azonnal elolvad. Szóval leesett a hó és nem tudtak mit kezdeni vele. A DIT már a vizsgaidőszak kezdete előtt 4 nappal kiírta, hogy a január 11-én az összes vizsgát elhalasztják a hó miatt. Később ebből rengeteg bonyodalom lett, hogy melyik napon pótolják be ezeket a vizsgákat, mert itt a vizsgaidőszak mindössze két hetes és minden tárgyból csak egyszer lehet vizsgázni. Ha valaki megbukik, akkor a pótvizsga szeptemberben van. Persze mikor megérkeztünk már csak nyomokban volt hó és másnapra szinte már el is tűnt, úgyhogy feleslegesen halasztották el a vizsgákat, de már nem lehetett visszacsinálni. Mi ezen a napon felkerekedtünk és bementünk a suliba, hogy egyáltalán megtudjuk, hogy milyen napokon lesznek vizsgáink, mert ugyebár mi erasmusosok vagyunk és nekünk nem küldik ki levélben az időpontokat. Kiderült, hogy nekem kapásból van egy másnap, úgyhogy egyenesen mentem a könyvtárba tanulni.  Többnyire minden vizsgámra könyvtárban készültem fel kivéve az utolsó kettőt, mert az pont egy hétfői napra esett és hétvégén zárva voltak a könyvtárak. Valamikor Jose is csatlakozott hozzám.

A vizsgák nem voltak annyira őrült nehezek, mint otthon némelyik. Minden tantárgyból esszéket kellet írni. Általában 5 kérdés volt megadva és 3-at kellett megválaszolni. Egyedül a humán erőforrásom nem sikerült jól, mert az egy napra esett a vendéglátás gazdálkodásával és előző este semmit nem tudtam aludni, úgyhogy ez biztos meg fog látszódni a jegyemen. Sajnálom, mert amúgy rendesen felkészültem rá, de mire eljött a vizsga ideje délután, már azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány.

A vizsgák után persze ha csak tehettem szórakozni mentem, hogy még utoljára találkozhassak a búcsúzó erasmusosokkal. Igazából ez nekem nem volt akkora szívfájdalom, mint Josénak. Talán azért, mert tudtam, hogy én itt leszek a második félévben is. Rengeteg embert megismertem szeptember óta, de kevés mélyebb kapcsolatot alakítottam ki. Valamilyen szinten lehetetlennek tartom ennyi idő alatt. Többségükkel azon túl, hogy egymás országáról, a suliról vagy a bulikról értekeztünk másról nem nagyon lehetett. Hozzám két német lány és 3 német fiú állt nagyon közel, akiktől tényleg rossz lesz elbúcsúzni, de a többieknél nem éreztem semmit. Szerencsére ők még itt maradnak március elejéig, hogy húzzák az együtt töltött időt. Azért Javiert is meg kell, hogy említsem itt, aki tényleg az eső perctől kezdve barátom volt. Mielőtt visszamnet volna Murciába rendezett nekünk egy búcsú vacsorát a koliban.

Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy életem legszebb 4 hónapja volt, amit itt töltöttem. Kár lett volna kihagyni. Rengeteg helyre eljutottam, új tapasztalatokat szereztem és tényleg, amit nem akartam elhinni otthon, hogy így lesz: megváltoztam.

Szó szerint kinyílt a világ és a legszilárdabb elveim váltak semmivé. Teljesen megváltozott az életfelfogásom és rájöttem, hogy egy másik nyelven is tökéletesen meg tudom értetni magamat a környezetemmel.

2009. november 28-30.

 Alig értünk haza Glasgowból és rám már egy másik kirándulás várt. Béreltünk két autót az erasmusos barátainkkal és felkerekedtünk, hogy megismerjük Észak-Írországot is, amely jelenleg az Egyesült Királyságnak része.

A csapat elég vegyes összetételű volt: 3 francia, 3 spanyol, 2 olasz, 1 német (aki félig vietnámi) és jómagam személyében egy magyar képviseltette magát a túrán. Első este Belfastban aludtunk egy szép kis hostelben, második este pedig Derryben.

Nagyon szép helyekre jutottunk el annak köszönhetően, hogy autóval tudtunk mozogni. Láttunk egy híres függőhidat (Carrick-a-Rede rope bridge) és egy világörökség helyszínt (Giant’s Causeway). Már ezért a két helyért megérte utazni. Belfast is tetszett, különösen a karácsonyi nemzetközi vásár, ahol tudtam enni egy jó kis német sültkolbászt, amit Németországban annyira megkedveltem. Furcsa volt, hogy elvileg Írországban vagyok, de ugyanakkor még sem. Itt is Fonttal fizetnek, és sehol nem fogadták el az Eurónkat.

   A városon azért meglátszik a politikai viszályok nyoma. Leginkább a falfestmények reprezentálják a lojalisták és a nacionalisták ellenétét, amely még nem is olyan régen megosztotta a várost. Mára a kedélyek lenyugodtak és abszolút nem veszélyes ide látogatni.

Derry is az egyik legnagyobb városként van számon tartva Észak-Írországban, amely szintén nem maradt ki a politikai csatározásokból.

Az útból leginkább az autózás maradt meg, mert azzal töltöttük a legtöbb időnket. Nagyon érdekes ez a jobboldali vezetés. A kíváncsiság kedvéért én is kipróbáltam egy parkolóban, de nem mertem volna az utakon vezetni. Én abban a kocsiban ültem, ahol Jose vezetett, aki szerencsére elég hamar felvette a lépést az új közlekedési rendszerrel, de azért az elején még figyelmeztetnünk kellett, hogy inkább a másik sávban lenne célszerű közlekedni…

A szervezés egyébként pocsék volt. Illetve csak a hostelek voltak lefoglalva és senki nem csinált pontos útitervet. Ennek köszönhetően volt egy pár felesleges kitérőnk, de még ez is belefért. Az időjárás is viszonylag jó volt, viszont nagyon erősen fújt a szél.

Nagyon jóba lettem a két olasz lánnyal, remélem velük később is tartani fogom a kapcsolatot. Viszont a franciákat mindig is furcsának találtam és ez a nézetem az út alatt sem változott meg.

2009. november 26.

 Ezen a napon megint repültünk egyet a Ryainar fantasztikus akciójának köszönhetően.

Most Skóciába vettük az irányt és megnéztük Gasgow-t. Hónapok óta nem láttunk igazán magas épületeket, úgyhogy a pesti lakótársaim végre fellélegezhettek, mert itt volt bőven. 

Csak egy napot töltöttünk a városban és elég hideg volt, de azért próbáltunk eljutni a legfontosabb nevezetességekhez. Életemben először most volt a kezemben angol Font és Penny. Igazából elég furcsának találtam, hogy a kisebb értékű pénzérmék voltak a nagyobb méretűek. Glasgow is már készül a karácsonyra. Az egész belvárost volt szerencsénk látni kivilágítva is, mert csak késő este ment vissza a gépünk Dublinba.

Múlt hétvégén megint vendégem érkezett drága kis hazánkból Tódor személyében.

A végeredmény is ugyan az volt, mint az előző vendégeim után: totális kimerültség. Na de azért ne szaladjunk ennyire előre.

Csütörtök este érkezett meg és egyből bedobtam az éjszaki életbe. Elvittem a kedvenc helyemre a Templebarban. Egyből odaugrott a pulthoz és rendelt nekem is egy Guinnesst nagy örömömre. Nagy nehezen legyűrtem, de nem igazán voltam feldobva miatta.

Másnap csak Dublinban mászkáltunk, szombaton pedig természetesen ellátogattunk Howthba. Hihetetlen, hogy még mindig nem unom azt a helyet…

Vasárnap Tódor mindenféleképpen látni akarta Bono házát, úgyhogy Killineybe és Dalkeybe voltunk a két romániai magyar lánnyal és Josével. Eredetileg Javier szervezett volna valami kirándulást, de két óra ácsorgás után úgy döntöttünk, hogy nem várjuk tovább és vonatra szálltunk. Nagyon elit részen kötöttünk ki, de sajnos Bono házából csak a kaput láthattuk.

Tódor most látta először a tengert, és bizonyára a viselkedését sem ismerte, mert mikor megállt a tengerparton 10 másodpercen belül a bakancsában állt a víz.

 Este még azt terveztük, hogy beülünk valami jó kis ír pubba, de Tódor elaludt és képtelenség volt felkelteni. Másnap korán reggel feltettem a reptéri buszra és lefeküdtem aludni. :)

Két hete Josét meglátogatta 9 barátja Sevillából. Immáron harmadjára elmentem velük Howtba, mert engem is hívtak. Eddigi itt tartózkodásom egyik legjobb napja volt. Nagyon rendesek voltak, mert próbáltak egymás között is angolul beszélni a jelenlétemben, hogy mindent értsek.

Láttunk fókákat is! Elég sokat időztünk emiatt a kikötőben. Különös, hogy eddig nem vettem észre ezeket a kis aranyos állatokat a kirándulásaim során. Körülbelül 3 órahossza kellett, hogy az állomástól eljussunk a hegyig, ami egyébként 20 perces séta. De már ezen meg sem lepődtem, hiszen ismerem a spanyolok mentalitását.

Késő este érkeztünk vissza Dublinba, és még meghívtak a hosteljükbe is vacsorázni.

Azóta mindenki felvett facebookon és tartjuk a kapcsolatot. Különösen a lányokkal. Egy nap alatt ez a néhány spanyol közelebb került hozzám, mint néhány erasmusos, akikkel már hónapok óta együtt vagyok.

Tudtátok, hogy a Halloween nem amerikai, hanem ír találmány? Én eddig nem… Elvileg tényleg ők kezdték el a bohóckodást, de amerikai ünnepként terjedt el a köztudatban.

Az egész hetünk ennek a jegyében telt. Egész Dublin tele volt szebbnél szebb alakokkal. Nekünk szerda estére szerveztek egy erasmusos bulit röpke 1000 embernek. Annyira nem volt jó. Újabban nem bírom a tömeget. Lehet, hogy már öregszem… Péntek este egy másikon vettünk részt, amely sokkal szimpatikusabb volt. Tulajdonképpen ma van az igazi Halloween, de én most ezt inkább kihagytam. A lényeg, hogy ez majdnem olyan, mint nekünk a farsang. Érdekes, hogy ez nem csak kifejezetten a gyerekeknek szól, szinte kivétel nélkül mindenki beöltözik valaminek és, úgy indul el a városba este szórakozni. Nem akartam túl sokat költeni, ezért nemes egyszerűséggel ördögnek öltöztem. A spanyol barátaink is így gondolkodtak, ezért a többségük lazán felvette a pizsamáját és irány az éjszaka. :)

Alig ment el Zsuzsi és már meg is érkezett rá két nappal a családom. Október 23-26. között voltak itt. Egy vendégházban foglaltam nekik helyet két percre a kolitól. Azt beszéltük meg, hogy nem megyek ki a reptérre, hogy beférjenek egy taxiba, de még is meg akartam őket lepni, úgyhogy kimentem. A gépük késett 40 percet, ezért én meg azon izgultam, hogy elérjük az utolsó buszt, ami a városba visz. Az utolsó pillanatban, de sikerült felszállnunk a buszra.

Szombaton gyalogos városnézést tartottunk. Megtapasztalhatták, hogy itt az idő szinte egyik pillanatról a másikra változik. Este, mikor sétáltunk hazafelé akkor olyan szél volt, amilyet még én sem életem át szeptember óta.

Vasárnap elmentünk Howth-ba, ahol már jártam szeptemberben. Azt akartam, hogy lássák az igazi ír tájat, mert Dublinban semmi különleges nincs. Egy szép mozgalmas nagyváros, de ez minden. Véleményem szerint, aki eljut valaha erre a nagy szigetre, annak a vidéket kell megnéznie, mert csak akkor tudja átélni az igazi ír hangulatot.

Este elvittem őket a Templebar utcáiba, amit Anyáék annyira élveztek, hogy Bogiék nélkül visszamentünk még éjszaka.

Végül is sikerült megmutatnom mindent, amit akartam és örülök, hogy látták, hogy hol lakom. Elhozták magukkal az otthoni hangulatot, ami egyszerre volt jó és rossz is. J Így, hogy most tudtam találkozni velük, nem vágyom haza. Ráadásul annyi kaját hoztak, hogy biztos, hogy két héten keresztül kenyéren és tejen kívül mást nem fogok venni. A legfontosabbat nem is említettem: Apa vett nekem egy laptopot.:) Úgy jöttem ki, én kis naiv, hogy biztos el leszek én itt gép nélkül, de kiderült, hogy tévedtem…

Ez úton is köszönök nekik mindent és nagyon örülök, hogy meglátogattak.

Október 15-20. között meglátogatott Szépfalvi Zsuzsi. Mozgalmas 5 nap volt. Olyan helyeken jártam vele, ahová még én sem jutottam el ittlétem alatt pl. a Phoenix parkba. Szerencsére a lányokkal is jól kijött. Pont ekkor Gabit is meglátogatta egy barátnője, úgyhogy nagy volt a népsűrűség az apartmanunkban.

Így, hogy itt volt a két leányzó adott volt az alkalom, hogy végre elmenjünk Wicklow-ba. Befizettünk egy egynapos buszos körutazásra öten. Nagyon megérte. A busz meg is állt pontosan azon a helyen, ahol a P.S. I love you játszódott. Rég nem rajongtam semmiért ennyire. Furcsa, hogy egy film ennyire nagy hatással legyen rám…

Összességében jól telt ez az 5 nap, de meg kell, hogy mondjam: nagyon lefárasztott. Azért csak kibillentett az itteni életmódomból. Gondolom, hogy most mindenki nagyon sajnál otthon… :)

A spanyolok kértek minket, hogy szervezzünk újra magyar estet, mert többsegüket akkor még nem is ismertük, mikor az első lezajlott.

Most babgulyáslevest keszítettem Bea közreműködésével, utána meg almás palacsintát sütöttünk.

A hetvégét azzal töltöttem többek kozött otthon, hogy csinaltam egy részletes prezentációt Magyarországról. Azt hiszem hármunk közül csak nekem van ilyen Magyarország mániam. :)

Szerettem volna egy rendes beszédet is összeállítani, de azok után, hogy fözni is nekem kellett nem maradt időm, így hat csak a diákat kommentáltam.

Utána pedig Jose kérésére negyedjére is megnéztem a P.S. I love you-t. Már nem hat meg úgy, mint amikor legelőször láttam, de nyelvtanulásnak nem volt rossz.

Most a suliban vagyok, mert még van egy étel és ital menedzsmentem este fél 8-tól fél 10-ig. :) Megyek is mert, nem akarok elkésni. Majd fotókat töltök fel otthonról.

Egy ilyen sűrű hét után nem vágytunk most kirándulasra, hanem inkább otthon maradtunk pihenni. Pedig beterveztük, hogy elmegyünk a Wicklov nemzeti parkba. Részben ezt a tervet én húztam keresztbe, mert egész hétvégén elég rosszul voltam. Csoda, hogy még csak most fáztam meg először az ittletünk óta. Azért meg kell, hogy jegyezzem, hogy eddig fogalmunk sem volt, hogy milyen az igazi ír időjárás, mert érkezesünktől kezdve egészen a múlt hétig nem esett az eső.

Mikor Galwayben voltunk akkor is jo időt fogtunk ki, miközben Dublinban szakadt az eső. Meg is jegyeztük, hogy mi mindig ott vagyunk, ahol jó idő van. Na mostmár azért rendesen tapasztaljuk, hogy milyen az, mikor vízszintesen esik az eső...

Beával úgy döntöttünk, hogyha már nem jutottunk el a Wicklov NP-ba, akkor megnézzük a P.S. I love you-t, amelyben először hallottunk erről a nemzeti parkról. Rolam azt kell tudni, hogy nagyon ritkán nézek meg egy filmet többször, de ezt most láttam harmadjára.

Vasarnap este a koli melletti pubba ültünk be egy kis elő zenet hallgatni. Az igazi ír pubokban szinte minden este elő zene van. Ezt követően átmentünk spanyol baratainkkal egy masik pubba. Csak kesőbb adták tudtomra, hogy igazábol abban a pubban vagyunk, amely a filmben is szerepelt. :) Jó érzés volt ott lenni.

Azok után, hogy így összebarátkoztunk a spanyolokkal mi más jöhetett volna, ha nem egy spanyol est. A Galway-es kirandulás soran kiderült, hogy egész sokan lakunk a DIT-ből a Griffith koliban.

Ahogy vártam a baratikörünk egyik napról a masikra megtizszereződött. :) Persze ezzel együtt a bulik száma is, úgyhogy a múlthet sem igazán a pihenesről szólt... Az apartmanunkba alig fertünk be, mert harmincan jöttek.

A spanyolok tortillát es paradicsomsalátát szántak nekünk. A legjobb az volt, mikor bekopogtak az ajtónkon egy lavornyi ( kb. 25 l ) sangriaval. Volt is jó kedv az elfogyasztása után. 10-kor a vendégeinknek el kell hagyni a kolit, ezért bementünk közösen a Templebar-ba.

Ez a volt eddig az Írországban töltött legjobb két napom. Átszeltük a szigetországot busszal röpke 3 és fél óra alatt, hogy láthassuk az Atlanti-óceánt. Galway nagyon megfogott, sokkal szebb hely, mint Dublin. Első nap, csak a városban mászkáltunk, aztán vasárnap egy buszos körútra fizettünk be, amit kár lett volna kihagyni. Végre azt láttam amire vágytam: bocikat, barikat, rengeteg füvet és vizet, tehát mindazt, ami Írországra leginkább jellemző.

       Egy drága és rossz hostelben aludtunk szombat este. Már amennyit aludtunk...  Körübelül 40-en voltunk a suliból.Ennek azért örültem, mert eddig nem sok embert ismertem meg. Az órákon csak írekkel és Beával vagyok. Többnyire spanyolok voltak. Róluk azt kell tudni, hogy szinte semmi nyelvtudással jönnek ki, eléggé összetartanak és mindenhonnan elkésnek. Sikerült jó kapcsolatot kialakítani velük, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy mostmár mindenhová hívni fognak minket is. :) Volt egy srác köztük (Jose Carlos), aki próbálta összefogni a társoságot és elég jól beszélt angolul is. (Mar ebbol kifolyolag ereztem, hogy joban leszunk.) Szombaton ezért kineveztük leadernek, de vasárnap rámtette a sapkáját, és onnatól kezdve én voltam a főnök. :) Egyre jobban megy az angol. Már majdnem annyit fecsegek angolul, mint magyarul.

Péntek estére meghívtunk egy pár barátunkat az apartmanunkba. A menü paprikáskrumpli és palacsinta volt. Készítettem egy kis prezentációt Magyarországról és Debrecenről. Itt voltak a finn barátaink is, akik viszonylag sokat tudtak az országról, ugyanis 7 évvel ezelőtt a BGF-en tanultak erasmussal. Ott ismerkedtek meg és mára házasok, úgyhogy szívükbe zárták a kis országunkat. :)

A vacsi után átmentünk egy közeli pub-ba, ahol bővítettük ismertségi körünket. Ez azért volt érdekes, mert 2 hete sehová nem mentünk szórakozni. Valahogy nem volt kedvem és nem is akartam költeni, ugyanis itt a kocsmákban is egy 2 dl-es cola is 3 euro.

Kicsit el vagyok most maradva a bejegyzésekkel, mert végre felpörögtek az események.

Úgy tűnik, hogy minden hétvége mostmár a kirándulásról fog szólni, amit csöppet sem bánok.

Múlt héten én szerveztem egyet Howth-ba. Közigazgatásilag Dublin része, úgyhogy nem kellett sokat utaznunk. Ez tulajdonképpen Dublin leggazdagabb negyede.

Csütörtökön volt 250 éves a Guinness. Ennek örömére nagy felhajtás volt a városban. Igazából szervezett programot nem láttam, csak azt, hogy már este 6-kor tömve voltak a pubok és a Temple bar utcája. Az emberek magasba emelték a korsójukat és kiabáltak. Aztán mikor kiitták a sört, a tömeg közepére behajították a poharat. Ugye milyen barátságosak? Gondolom a vendéglátósok meg fogták a fejüket, mert vehettek új pohárkészleteket.

Milyen szerencse, hogy itt ősszel tartják a múzeumok éjszakáját... A különbség annyi, hogy mindenhová a belépés ingyenes és kb. este 11-ig vannak nyitva a kiállítások.

Viszonylag sok helyre eljutottunk, és mostmár tudom, hogy mit érdemes azoknak megmutatni, akik meglátogatnak. Amúgy közel sincs annyi látnivaló itt Dublinban, mint Budapesten. Csak sokkal jobban reklámozzák, felkapottabb.

Trinity College és az Ír Nemzeti Bank

Igazából még ez a 2. hét sem kifejezetten a tanulásról szólt. Megismerkedtünk a tanárokkal, akik olyan szépen beszélnek, hogy még én is megértem. :) Elmondták, hogy mi a követelmény és a többségük el is engedett minket. Az itteni diákok ezen a héten még megtehetik, hogy megnéznek egy pár órát, hogy milyen és leadhatják, ha nem tetszik. Micsoda luxust... Szerintem ez volt az oka, hogy még a héten alig tanultunk.

6 tantárgyam van, melyek a következők: Human Resource Management, Applied Communication, German 3, Marketig for the Hospitality Tourism and Leisure, Event Production and Staging, Operation Management in Food and Beverage

A legnehezebb egyértelműen a német lesz. Itt minden idegen nyelvet anyanyelvű tanár tanít. Az én tanárnénim (Ute) ír férfihoz ment hozzá és, így került ide. Annak ellenére, hogy német végtelenül sokat beszél angolul is a diákokhoz. Borzasztó nehéz még számomra egyik nyelvről a másikra váltani. Amit ő mond azt megértem, csak pl. kért, hogy fordítsak le a csoportnak egy szöveget németről angolra. Vért izzadtam mire sikerült. Örültem, hogy megértettem a szöveget németül, de azért azt kicsit érdekesnek tartottam, hogy nekem kellett az íreknek angolra fordítanom.

Vasárnap délután felkerekedtünk, hogy a napsütést kihasználjuk. Nem mentünk nagyon messzire, csak annyi volt a cél, hogy a tengerparton legyünk. Nem éppen a legjobb helyen kötöttünk ki, mert a szép kilátás helyett gyárépületekre láttunk rá, de azért jól éreztük magunkat.

Mire visszajöttünk már itt volt az új lakótársunk: Jenny. 22 éves, ír és mozgássérült. Szellemileg teljesen ép, de járni alig tud. Egy végtelenül aranyos és kedves lány. Én nem beszélek annyit mint ő. :) Már szerencsére laktam együtt Finnországban fogyatékos gyerekekkel, így szerintem elég jól tudom majd kezelni, de azért nekem is kellett egy fél óra, hogy feldolgozzam, hogy míg itt tartózkodunk ő is itt lesz velünk minden nap.Csak ilyenkor tudom igazán értékelni, hogy egészséges vagyok, máskor teljesen természetesnek tűnik.

Egész éjszaka alig aludtam, úgyhogy reggel irtó fáradtan mentem suliba, ahol kiderült, hogy nem csinálják meg mégsem az órarendünket, hanem nekünk kell a tantárgyak kódjait összepárosítani és az alapján összeállítani. Ezért érdemes volt felkelni és bemenni... Megoldottam úgy, hogy csak kedden, szerdán és csütörtökön vannak óráim. :) Mielőtt nagyon megutálnátok szeretném jelezni, hogy a fennmaradó időben, ha minden jól alakul, akkor dolgozni fogok.

Délután filmet néztem Beával, aztán elaludtam. Egészen mostanáig Jenny-vel beszélgettem. Hihetetlen, hogy milyen életvidám és tetszik az, hogy megtalálta azt, amivel képes foglalkozni és rajong is érte. Pontosan nem tudom mi a neve, de valamilyen média szakra járhat itt a Griffith College-ban, ahol mi is lakunk. Filmkritikusként vagy újságíróként akar majd dolgozni. Jó vele társalogni, csak tényleg annyit beszél, hogy azt a sok információt nehéz feldolgoznom még, de viszonylag jól értettem. Nem is az ír akcentusával volt a gond, hanem a beszédtempójával, de már a tegnapihoz képest is lassabban beszélt a kérésemre.

Igazából nem volt valami eseménydús ez a pár nap. Sokat voltunk itthon és inkább rápihentünk az előttünk álló szemeszterre. Nagyon rámfért már egy kis pihenés. Körübelül most hevertem ki a nyaramat. :) Főztünk, filmeket néztünk és aludtunk. Esténként meglátogatott minket Javier és Hamin.

Voltunk a héten azért kétszer bulizni is. :) Az első erasmus welcome party néven futott, ahová a város összes erasmusos diákja hivatalos volt. Kb. 500-an lehettünk, de nekem nem tetszett, mert moccani sem lehetett.

A másik csak a mi karunkon lévő diákoknak volt. A hely neve Church (templom), ami nem véletlen, ugyanis ez tényleg egy templom volt, csak átalakították pubbá. Hallott már valaki ilyet? Mindenesetre ez nagyon tetszett, és biztos, hogy elviszek ide mindenkit, aki meglátogat.

A sulis dolgaink nem állnak a legjobban: még most is változtatnak a tárgyakon. Hétfőn kezdődik a suli és még az órarendem sem állt össze. Azért ez egy fokkal jobban működik nálunk...

Meg is érkeztek most is az emlegetett szamarak. Szeretem, ha itt vannak, mert addig sem magyarul beszélgetünk. Holnap jönnek az új lakótársaink, már nagyon várom őket.

a á e é i í o ó ö ő u ú ü ű

Éppen itt ül melletem Javier és tanítom neki a magánhangzóinkat. Már egész jól megy neki a blogom olvasása.  Ha szépen elolvasott egy mondatot, cserébe lefordítom neki angolra. :)

Hétfőn tájékoztatót tartottak a suliban a cserediákoknak. Az én karomon kb. 25 erasmusos van, de az egész suliban 250. Az eligazításon 18 ország képviseltette magát. Többnyire spanyolok, németek és franciák vannak. Hármunkon kívűl még van két magyar lány Romániából. Mindketten turizmusosok, úgyhogy egész sokat fogok velük találkozni. Érdekes számomra Európa másik oldalán magyarokkal találkozni, akik határon kívűliek. Megint előtörtek a nemzeti érzéseim...

Kicsit meglepetésszerűen ért minket, hogy a felvett tantárgyaink közül nem mindegyik indul ebben a félévben. Szerencsére tudtunk helyette felvenni hasonlókat, csak kérdés, hogy otthon el fogják-e fogadni.

Kedd délután ellátogattunk a Guinness sörgyárba és múzeumba. A sörgyártás folyamata nem volt új számomra, mert angolon és italismeretből is tanultuk. Inkább az épület fogott meg. Képzeljetek el egy 8 emelet nagyságú üvegkorsót, amely köré épülnek az egyes emeletek. Középen lift található és a korsó tetejéből fantasztikus kilátás nyílik a városra, ahol Guinness-el a kezünkben kényelmes fotelekből szemlélődhettünk.

  Ez mind szép és jó volt, csak a gyártól haza is kellett találnunk. Gabi nem jött, tehát térképünk sem volt Beával. Gondolva, hogy nem lehet messze a koli, jól bevásároltunk a Lidl-ben. Természetesen nem sikerült jól belőni az irányt. :) Még egy korházban is jártunk, hogy valaki eligazítson minket. Végül megtaláltuk a busz vonalát, amely a koliig visz és beruháztunk egy buszjegyre, mert már menni sem bírtunk.

A koliból még csak két srácot sikerült megismernünk, akik szintén a Dublin Institute of Technology-ba fognak járni. Az egyikük spanyol (Javier), a másik pedig omani (Hamin).

Haminnal tegnap este egész sokat beszélgettem. Teljesen lenyűgöztem azzal, hogy mennyit tudok az iszlám vallásról. Azért csak elég színvonalas még mindig a magyar oktatás bárki bármit mond.

Mióta itt vagyunk mindenhová velük megyünk, mert Hamin már egy éve tanul a DIT-ben és jól ismeri Dublint.

Ma sajnos csak hárman indultunk útnak, mert Hamin tengeribeteg lett a konzerves haltól, Bea pedig első nap olyan sikeresen felavatta az új cipőjét, hogy nem maradt bőr a sarkán.

Ma elhagytuk Dublint, hogy egy igazán szép helyről láthassuk a tengert először. Szerencsére az idő is nekünk kedvezett, mert végig sütött a nap. Egészen meglepő, hogy mióta itt vagyunk egyáltalán nem esett még az eső.

40 perc vonatozás után meg is érkeztünk Bray-be. Egyből betértünk egy olasz kis kávézószerűségbe, mert nagyon éhesek voltunk. Szégyen, de vendéglátós létemre nem sikerült osztályba sorolnom. Mindenesetre nagyon tetszett; egyszer én is nyitok egy ilyet, ha megtehetem és kapok rá engedélyt. :) A lényeg, hogy addig várakoztunk egy kis sonkás szendvicsre, hogy megjelent lelki szemeim előtt a Hotel Marina-Port, ahol nyáron dolgoztam. Erről annyit kell tudni, hogy mi még azt sem vártuk meg, hogy a vendég leüljön, már ott álltunk az asztaluknál, hogy mit kérnek. Azt a szüttyögést, amit a pult mögött levágott az a két olasz... Ez még nekem is sok volt, pedig én igazán türelmes vagyok. Sikerült is túlsütnie a bagettemet, mert annyira küzdött valakiknek a sonkás sárgadinnyés tálján, amelytől bonyolultabb étel nem is létezik...

Ezt az igencsak "szép" élményt követően a tengerparton sétálgattunk. Ma viszonylag csendes voltam, melyre Javier is megjegyzést tett. Mondtam neki, hogy elgondolkodtam a körülöttem lévő dolgokon, melyre ő azt felelte, hogy ne gondolkodjak, nekem gyönyörű életem van, mert 6 hétig dolgoztam egy hotelben, ahol sok minden történik. :) Micsoda magasröptű következtetés...

Nagyon furcsa még nekünk ez a bal oldali közlekedés és az, hogy a kormány a kocsikban jobb oldalon van. Elhoztam a jogosítványomat, de esélytelen, hogy én itt autót vezessek. Még azt is fontolóra veszem, hogy biciklit vegyek-e, mert tuti, hogy most még egy pillanat alatt elcsapnának. Még gyalogosan közlekedve is nagyon kell figyelnünk, hogy a kereszteződésekben merről érkeznek a kocsik. A forgalmasabb zebráknál még az aszfaltra is fel van festve a külföldieknek, hogy look left vagy look right.:)

Az ittlétem alatt két magyar lánnyal fogok együtt lakni egy szobában. Mindketten bgf-esek, csak Bea ifos, Gabi pedig thm-es.

Gabival repültem, Bea pedig már  a reptéren várt minket, mert ő egy órával korábban érkezett egy másik géppel.

Már az első bemutatkozásunk is vicces volt: bepakoltunk a taxiba és Gabi rutinból elindult az anyósülés felé, hogy beüljön, mire a taxis közölte, hogy sajnálja, de ma ő fog vezetni. :)

A koli gyönyörű, felülmúlta, amit vátam. A 4. emeleten van az apartmanunk, de ezzel semmi gond nincs, mert két lift is van. :) A szobánk tágas és modern. A konyhában öröm lesz főzni annyira szuper. Egyelőre csak mi vagyunk az apartmanban. Kíváncsian várom a többi lakót.

Csütörtök reggel vonatra ültem, mert volt még egy kis elintéznivalóm a suliban. Nagy meglepetésemre sikerült együtt ebédelnem a legjobb barátaimmal. ( Ez az elmúlt két évben egyszer sem sikerült még…) :)

A reptérre Fazival és Zsuzsival mentem ki. Itt szeretném megköszönni nekik a díszkíséretet.

Nagyon tetszett ez az éjszakai repülés. Gyönyörű volt fentről látni a sötétben Budapestet és Dublint.